2010 október 3

 2010.10.04. 00:24

Tratatatttaaaaaaaaaaaa! Évforduló!

Ma egy éve érkeztem Londonba! És  még élek! :) Igazán szép teljesítmény ha meggondoljuk. :)

Kedden el is magyünk megünnepelni magunkat Anitával. Ő 2 nappal késöbb jött, tehát magyjnem egyidőben velem. Úgy érzem VAN MIT ÜNNEPELNI .

 

 

Szeptember 18 szombat

 2010.09.18. 13:25

 

De, hogy ne csak mindig a gond meg a baj, lássuk mindennek a jó oldalát.

  • ezentúl 5 napot dolgozom ugyanannyi fizetésért

  • a hétvégék mindig szabadok (2 nap egymás után- muhahaha!!! szinte a kánaán)

  • 3 hete vagyok az új helyemen, de még a kutya se tette szóvá: deszarultakarítaszaranyapám! {Nyulván mert ez egy igénytelenebb hely. :D Lakásokat (apartmanokat) kell takarítani huzamos- ideiglenes Londonban állomásozó szállóvendégeknek. Leginkább családok, 2-4 gyerekkel. A vendégek heti fizetnivalója sem több néhány ezer fontocskánál, szóval a társadalom alja. Jól megvagyok velük, Borravalót azt nem adnak itt se de legalább simán átnéznek rajtam- háztartási robotnak tekintenek. Én sem vegyülök túlságosan. Jó ez így.

    Az apartmanok viszont óriásiak! Általában 3 vagy 4 hálószoba, mindegyikhez külön fürdő+ 1 extra wc.. Akkora nappali, hogy focizni lehet benne. Nagy konyha étkezővel, és persze szép nagy előtér. Én kb 200-250 nm-esre saccolom az átlag nagyságot. Még végigsétálni sem 2 perc. Ha sietek 1 óra alatt végzek egy ilyennel. Ha ágyneműt is kell cserélni (minden nap van ágyneműcsere valamelyikben) akkor 2 óra vagy 2 óra 15 perc, attól függ, mennyire koszos egyébként.És egyébként koszos. Mondjuk azt már régen tudom, hogy a pénzhez nem jár alapból kulturáltság is, a műveltség meg ugye nem a diplomától függ, de azért minden nap meglepődöm, hogy vajon európai emberek vajon miért nem képesek pl lehúzni maguk után a wc-t? Na, mindegy is- nekik van pénzük, ők az urak, én meg kussoljak oszt' sikáljam a kakit szó nélkül mindenhonnan. COOL!! Nyilván jól fizető állásuk van, megbecsült tagjai társadalmunknak. (Nem úgy mint pl én, aki mint tudjuk igen veszélyes. - besorolásom a társadalonveszélyességi 10-es skálán 9 és fél- 10est csak a tömeggyilkosok és az emberevők kapnak)

  • Az új munka valahogy más izomcsoportokat mozgat meg mint az előző. A vállam, a könyököm, a csuklóm fáj nagyon. De le vagy szarva, majd csak megszokom ezt is.

    A tenyeremet feltörte a felmosófa és a porszívócső! Hehe!

szeptember 13

 2010.09.14. 00:21

 

Néhány nap szünet után rámjött ujra a grafomán ferde hajlamom, így hát irok egy keveset.

Szóval – nyilván- történt egy s más apróság:

Miután nem vízkőtelenítettem properly egy vízforralót, a statáriális bíróság kötél általi halálra ítélt. Mellékbüntetésként eltiltott a közügyektől és melegen ajánlotta, hogy ha kedves még a családom élete, akkor mihamarabb dőljek a kardomba izibe. A koncepciós per hatékony vala azonnal tudtam mi a kötelességem, egy szép nyári szerán már nem mentem be többet a kedvenc munkahelyemre, a Holiday Inn hotelba Nekem ez továbbiakban már csak Holiday Out.

Köszönöm kedvességét Abenek a houskeeping főnökének aki végig egy képmutató/ frusztrált / unintelligens / mindenkit végletekig kihasználó igazán rossz főnök volt.

Köszönöm Rozlinnak a mindehhez alapot teremtő és az eseményeket kronológiai és társalamomveszélyességi dimenzióba helyező levelét ami nyilván segített a helyzetemen.

Köszönöm Yeamanak aki hazudott ellenem, hogy mentse a saját bőrét

Köszönöm Winshet barátnőmnek a hosszú időn kitartó áskálódását

Köszönöm Emiliának akinek most alkalma nyílott, hogy elmondhassa, hogy múltkor egyszer talált egy cérnát a porszívőzás után a szőnyegen :D

Gondolom az istenük (aki nyilvánvalóan van nekik- mondták) megbocsátja embertársuk ellen elkövetett bűneiket, ha egyáltalán ez annak számít (mármint elleheteteníteni valakit néhány szöszmösz miatt). Ők a JÓ emberek!! Asszem gyakorlatilag nem is fogják fel, hogy a másiknak ezzel mit csinálnak, hiszen csak a vízkő meg a cérna problémát látják. Az meg ugye katedrális.

Woody Allen mondja az Annie Hallban: „Az esztétika segítségével lehet a dolgokat társadalmi perspektívába helyezni” - nos ezzel teljesen egyet értek. Semmi más nem is lényeges.

Szóval:

Nos, a fenti ajánlatra nem lehet nemet mondani, szóval gyáván megfutamodtam, ha már ilyen nagy a szimpátia személyemmel kapcsolatban. - Nem tehettem mást.

Egyébként az összes többi takarító munkája tökéletes. Nem hagynak szöszt a szőnyegen, csillog a kád, a csap, a csempe, hiszen használják a vizet a takarításhoz, nem köpnek a vendég bögréjébe a kávé foltra, nem hagyják fent a lyukas ágyneműt, nem kefélik a wc belsejét (kakit) a wendég pogkeféjével, mindenhol törölgetnek még a dekorcsíkot is 3 méter magasan, az ablakpárkány kívülről és az ajtókat mindenhol.

Nah... hát így megy ez babe.

Klassz. Úgyis olyan kevés kudarc ért még az életben, hogy szerintem direkt hiányzott már valami.

Rövid (néhány napos) – egyébként teljesen eredménytelen- munkakeresés után ujra takarítok egy másik helyen.

Mondtam már, hogy nagyon utálok takarítani?

De nem gond, ezt is kibírom. Angoltanárt kell szereznem de azonnal!! Még az idén akarok kapni valami normális állást, mert bedilizek.

Otthon egyébként minden rendben, a családom szépen bomlik fel, az otthonom már csak múltidő. Még szerencse, hogy nem vagyok depressziós. Bár mintha lenne valami olyasmi mondás, hogy ami nem öl meg az erősit, de ebbe nem hiszek. Asszem durva erős halott leszek.

 2010.07.29. 19:15

 

BOLDOG MÁRTA NAPOT KÍVÁNOK MINDEN ÉRINTETTNEK!! SOK PUSZIT KÜLDÖK! <3

Meneküljeteeeeek!!!! :D

Július 7

 2010.07.07. 20:46

Tegnap a mikró is elromlott. De ha elég éhes vagy, állíthatom: nincs finomabb, mint a hideg rizses hús! Nem volt türelmem a gázon melegítgetni, na. Bár szerencsére ez a probléma viszonylag gyorsan megoldódott, Yami, a fal- és szobaszomszéd csaj bedobta a közösbe saját mikróját, úgyhogy most azt lehet használni. Klassz! ;) Egyébként ma egész délután aludtam, valamennyire bepótoltam az elmúlt heti deficitemet, és talán jövő hétre is aludtam előre egy kicsit. A jövő hét egyébként jó hosszú lesz: 7 nap munka a következő csütörtökig. De aztán végre itt a holiday! Berni! Gyere már! Nagyon várlak!

Tegnap előtt hirtelen felindulásból vettem egy királylányos szépséges fehér tatyit. Elég kicsi, szinte semmi nem fér bele, de nagyon szép. Nem baj, rongyrázni jó lesz. ;)

 

Július 2

 2010.07.03. 00:03

Igen, például a jövő 7 péntek is még jövő hét, bár asszem lehetne például a vasárnap is, hiszen az is még a jövő hét, de csak azért nem a vasárnap (hanem a péntek) mivel vasárnap a fű se nő, és a bojlerszerelő sem jár nyilván, mert alszik délig, tehát marad a péntek, amikorra be van ígérve az úr (szerelő úr) eljövetele momentán. Addig marad a kényelem: vízmelegítés vízforralóban, fürdés öntögetős módszerrel. Nos, sebaj, ha azt vesszük elég egzotikus. Mint egy utazás térben és/vagy időben például valahova. Valahol nyilván még permanensen van ilyen. No para, minden túlélhető. Mondjuk a kád is el van dugulva néhány hete, jobb is ha nem terheljük annyi vízzel, nem? De.

Ma lefejeltem egy radiátort (2 hete egy asztalt…az a folt éppen most gyógyult meg, annyira jól állt, hogy muszáj volt csinálnom egy másikat) és újra odacsuktam egyik ujjam az ajtóba. Komplett hadirottyant kezdek lenni. Úgy nézek ki mint egy 1 éves gyerek, aki most tanul járni, de előbb mindennek nekimegy. Lehetséges, hogy egyéb mással együtt továbbiakban elvesztettem a koordinációs képességemet is, vagy talán csak egyszerűen öregszem, és ez már az a stádium amikor a hamut is mamut, csak rajtam így jön ki.

Tegnap Simon átrakott egy másik helyre, de az is elég szar volt. Nos, hiába minden, sose leszek igazi takcsinéni, na. Nem megy ez nekem. Egyszerűen idegesít ha addig kell dörzsölni egy rohadék csaptelepet, amíg gyári zsír újnak kinéző nem lesz. Unom a tükörtakarítást, és sokszor otthagyom foltosan, jóvanazmár. A porszívózás is csak addig érdekes míg a szőnyegen nincs több szöszmösz, de mikor már valaki műkedvelő szinten csak a suvickolás öröméért folytatja, ezt már nem tudom megérteni. Tegnap egy Teresa nevű vérbeli takarító csajjal voltam egész nap, de szerencsére ma nem kellett visszamennem hozzá. Hát mit mondjak… nem lettünk barátnők. Erről ennyit.

 

június 28

 2010.06.28. 23:34

Még tiszta szerencse, hogy ilyen meleg van mostanában, mert így nem gáz, hogy csütörtök óta nincs meleg víz, mert elromlott a bojler. Aszongya a néni: hétfőn jön a szerelő. Pénteken még azt gondoltam: „hát persze, hogy kibírom, annyi mindent kibírtam már, miért pont ezt ne bírnám ki, csak néhány nap ugye”.

És lőn a hétfő azaz a mai gyönyörű nap. De hol a meleg vizem? Aszongya ma a néni: a szerelő naon busy oszt csak a jövő 7en bír eljönni ide. Addig sorry. Ma hétfő este viszont azt gondolom: „Te szarrágó agyhalott, nem érsz többet, mint egy szétkent szardarab amit elleptek a döglegyek, ha nem csuknának le érte, sátánista szertartást végeznék nálatok! Hogy a húsvéti nyuszi álljon beléd! Olyat rádütök, hogy kipusztulsz, mint a dinoszauruszok !!! Utóirat:  Ne idegesíts, mert az agyvelőddel mosom fel a padlót!”

Egyébként nem gáz, hiszen ma csak erre az egy dologra vágytam igazán: megfürödni. (18 szobát csináltam, este fél 7-re lettem kész.)

 

dokumentum a máról:

 2010.06.27. 21:23

Szokatlan hőség Londonban
2010. június 27., vasárnap, 20:25


Ma rendkívül meleg, 30 fokos hőség volt Londonban. Szokatlanul magas ez az érték az enyhe klímájú Angliában.

A mai napon mérték az idei nyár eddigi legmagasabb hőmérsékletét Angliában. A zavartalan napsütésben 30 fokig melegedett a levegő Londonban. Hasonlóan meleg volt május végén is, amikor közel 29 fokig emelkedett a hőmérséklet.

A nyárias idő egy anticiklonnak köszönhető, hatására napos, meleg idő uralkodik a térségben. Már napok óta erősödött a nappali felmelegedés, és ma, vasárnap elérte csúcspontját. A következő napokban is 25 fok fölé melegszik a levegő London környékén, de a hét második felétől egy markáns ciklon éri el Angliát, és jelentősen romlik az időjárás.

Az ilyen meleg idő viszonylag ritka a szigetországban, de a 2003 nyarán mért rekord hőmérséklet is tekintélyes értéket ért el: Kent megyében 38.5 °C volt. Összehasonlításképp Magyarországon 41.9 °C volt a rekord maximum, melyet 2007-ben mértek.

június 17

 2010.06.17. 17:54

...még élek, legalábbis látszólag... de semmi inspiráció. A szállodatakarítói munka mint közeg, teljes agyhalál. Az már nekem is unalmas, hogy ennyi meg annyi szoba, így vagy úgy housekeeper, ilyen vagy olyan sérelem....blablabla...

Szóval várom a jobb napokat. Remélem még az én életemben eljön néhány. Ha nem, hát így jártam. :)

Június 7

 2010.06.07. 22:01

Jól sikerült a szombati Anita névnapi party. :D Boldog névnapot még egyszer ANITA!

Egyébként azóta alig térek magamhoz. Nem sikerül behoznom az alvás-deficitet.

 

Június 4.

 2010.06.04. 23:46

Ma munka után mivel gyönyörűen sütött a nap és elég meleg is volt, Anitával és Szilvivel kigondoltuk, hogy megyünk egy kicsit a fűben ülni a Hyde parkba ahogy az igazi londoniak szokták napos délutánokon. Ez így elsőre elég olcsó dolognak tűnt, mivel semelyikünknek nincs pénze egyéb mulatságra, ilyesmiben mindenki benne van az első szóra.

De sajnos az út a Hyde parkig az Oxford streeten vezet. Rengeteg a csábítás. Mi például el is csábultunk egy cipőboltnak egy buja pillanatra. „Jaj de szép szandál, néééézd- ez is de szép, és és és sajnos van a méretemben basszus…”

Na, mindössze 80 fontot hagytunk ott 4 szandira. Ebből 2 az enyém. Szörnyű!!

De nagyon örülök!!! Tényleg :D Egyébként meg minden rendes dolgozó európai nőnek JÁR egy szandál nyárra!!! NEM? DE!

Szóval aztán így felszerelkezve tényleg irány a Hyde park:

A szél fú, a zöld fű, a Föld kering, a Nap korong ...”

Itt valami vízi pisztoly csatát követhettünk élőben rendőri készültséggel, gondolom azért, hogy nehogy túlzottan elharapóddzon a dolog vagy ilyesmi, aztán mikor már hűvös lett egy kicsit, everybody go home.

És most jöjjön a képregény:

Érdemes utána számolni hány lába van általában 3 nőnek, viszont hány cipője ugyanakkor konkrétan:D

 

Június 2

 2010.06.02. 23:02

BlueArrow ügynökség a Victorian elhúzhat a vérbe! Annyira voltak segítőkészek, mint dr. Mengele a pácienseivel. Aszongya a ribanc: most csak pincéreket keresnek, és mivel nekünk nincs vagy a Szilvi esetében „túl régi” a gyakorlatunk, sajnálja, de rohadjunk meg inkább itt helyben.

Na, sebaj, majd legközelebb. Tanulság/jótanács: HAZUDNI KELL (lehetőleg minél vaskosabbat pl: mindig is pincér voltam egész életemben mellékállásban az önéletrajzomban felsorolt munkahelyeken kívül persze, csak azért nincs róla papír mert odaveszett minden a nagy tűzvészben a cunami után, a keresztapám unokaöccsének a barátnőjével együtt akit ugyanakkor elvitt egy durva vadászbaleset egy dél-amerikai szafarin váratlanul megették a piranják álmában, pedig ő isten bizony igazolni tudta volna azt a 20 évet amit vele dolgoztam a családi vállalkozásban.) A „pincér” helyett opcionálisan bármi behelyettesíthető. Pl: agysebész vagy űrhajós vagy inszeminátor stb… mindig amire pályázni szeretnél. Nos, ha viszont kegyetlenül ragaszkodsz az igazsághoz, jobb ha már most feladod az életet! :D

Egyébként az adóvisszatérítést sem sikerült elintézni. Nekem azért nem mert nem jár vissza semmi, Szilvinek viszont nem volt ott a tavalyi nullás igazolása, neki meg ezért nem. De legalább most már tudjuk hova kell menni és hogy mi kell hozzá.

Aztán akartam venni egy tükröt az ARGOS-ban, és persze nagyon sajnálták, hogy pont nincs.

Valami azt súgja, hogy ez (sem) az én napom volt.

Na, de azért egy valami mégiscsak sikerült: vettünk egy kávét a Starbucksban. Az legalább finom volt.

Egyébként egész nap nagyon szép idő volt. Always sunshine meg minden.

 

...nem szeressük errefelé...

 2010.06.01. 22:56

És még egy kis kiegészítés komment nélkül:

http://www.origo.hu/nagyvilag/komment/20100601-magyar-bevandorlasi-hullamtol-fel-anglia-a-kettos-allampolgarsag-miatt.html?cmnt_page=6

Június 1

 2010.06.01. 21:56

Azért őrület, hogy már azt írom, hogy „június 1”. Nem is hittem volna, hogy eddig bírom, mikor minden napomat úgy élem meg, hogy valószínűleg holnapra megdöglök (remélem) de legalábbis megőrülök rövid távon. De az is lehet, hogy már meg is őrültem csak nem tudom magamról, mert az igazi őrültek nem tudják, hogy őrültek, vagy már egy másik mátrixban vagyok, és az egész olyan csak „mintha”, pedig nem is... Nem tom, mert már az előző életemben sem hittem a reinkarnációban, és egyébként is, az érdekelt volna inkább ha valaki beavatna végre, hogy van-e élet a halál előtt. Bár azt hiszem ezt ebben az életemben már nem fogom megtudni…

Na, jó. Hagyjuk is. Kemény dolgok ezek, én meg ugye csak egy húgyagyú takarító vagyok nem pedig filozófus.

Apropó, informatikus sem vagyok (pláne): meg tudná valaki mondani mit lehet elrontani egy bluetooth kapcsolaton? Mééééneműködik rohadjon meg!!!!???? Elindul a transzport, és egy idő után egyszerűen leáll, és azt mondja, hogy „gebedj meg, vagy rakj ki inkább egy puzzlet, az való neked nem az informatika, na, kisköcsög!” Szóval nem sikerül. Vagy 200-szor próbáltam. :( Pedig elvileg nincs egyszerűbb, mint egy MP3 file-t blútússzal átrakni a gépről a telefonra. És még ez sem sikerül. Büh….

Okés, mielőtt kardomba dőlök és/vagy felvágom az ereimet bánatomban, megmutatom inkább a mókusomat:

Nos-valamint-továbbá-mindazonáltal-amellett-azonkívül-SŐT- és holnapra megint offra raktak. :((  Direkt, hogy nehogymár 200 fontot kapjak egy hétre, az túl sok lenne nekem, úgyis csak elinnám vagy ilyesmi, tehát Abie gondoskodik arról, hogy véletlen se kapjak 160-170-nél többet, mert az káros lenne az egészségemre ugye. Holnap elmegyek ha nem leszek totál depis egy másik ügynökségre, és keresek egy másik munkahelyet. Gondolom, ez kielégítene mindenkit lelkileg. Csak a baj van velem folyton, még egy kádat sem tudok normálisan kimosni, éppen ideje váltani. Lássuk, mit nem tudok még!!! :D Nyilván van még egy csomó dolog itt a Londonban amire nem vagyok alkalmas, de még nem is próbáltam, tehát előttem a pálya!!!

Ja: és ilyen lett a hajam:

(De a legőrültebb dolog mégiscsak az, hogy egy csomó embernek tetszik a répa színű hajam!!!! Bár lehet, hogy csak vigasztalni próbálnak … nem tudtam eldönteni.)

 

Május 21

 2010.05.21. 13:31

Ma esztétikai- patológiás okokból befestettem a hajam, ezúttal szőke néni volt a dobozon. Na, lássuk, mit tudsz L’oreal perfect blonde! :D

Namármost!

Hát… mit mondjak… teljes a siker. Jobb lett, mint vártam! Illetve sokkal rosszabb. Rettenetes. :D De még szerencse, hogy csak az egyik adag szőkítő port kavartam be!!!! Hihetetlen. Mindenki azt mondta, hogy 1 lépésben nem lehet a totál sötétbarnából szőkét varázsolni. Hát jelentem: DE. Hiába, ez már az űrkorszak. Van már 3D-s tévé meg itt ez a blu-ray is, miért pont egy szőkeség lenne gond? Vagy talán volt még valami hallucinogén anyag is az összetevők között, mert azért én úgy látom eléggé kivilágosodtam. Mi lett volna, ha mindkét adag szőkítőt bekeverem? Atyaúristen! Egyből ehte svéd lettem volna! Így csak egy őrült nő, akinek immár szép világos- narancssárga lett a feje. (Na jó, a „szép” kicsit túlzás volt. Költői.) :D Klassz! De legalább nem unalmas. (Most próbálom megszokni, ezért pszichoterápiára járok magamhoz: rábeszélés technika: jóóóóóó lett!!) Na… jó lett és kész. Ennyi. Ez van. Mára jó lesz.

1 valóságos hátránya azonban mégis van: az összes rózsaszín cuccom ezentúl használhatatlan. Ezeket nem lehet felvenni ilyen fejhez. Még szerencse, hogy azért nincs túl sok barbiruhám. Felváltottam barbi –fejre.

Söntemplán.

Naccerű! :D

Egyébként jól vagyok. Minden zsír. Mindig eszembe jut a Kis Ádám:” …. Tanuljáááá, meeer NA, tanuljááá meeeeer’… úgyhogy.”  By Micó bá’

https://www.youtube.com/watch?v=758kpUuR6ko&feature=related

Ma este tartjuk Orsi búcsú-partyját. Vidékre költöznek a pasijával, és ma dolgozott utoljára velünk. Még nem tudom, hogy mit csinálunk, hova megyünk, de majd kitaláljuk. ;)

 

Május 12

 2010.05.12. 22:22

Ma kimondottan jó napom volt:

-         nem a hisztérika csekkolt, hanem Yeama

-         csak 4 kiköltözős szobám volt

-         összesen 15 szoba

-         kaptam 5 font tippet

-         negyed 3-ra kész voltam

-         munka után elmentünk Szilvivel egy közeli nyelviskolába, aminek ígéretesek a kondíciói: 4 hét, heti 3 alkalom 2-2 órában 160 font, de teljesen rugalmasak, annyit jársz amennyit csak akarsz; mert ha akarsz hetenként is fizethetsz akár. Az órák este fél 7-től kezdődnek.

Összességében ez még vállalható szerintem. Megírtuk a beugró tesztet is. Na, ez cuksi volt, mert az 50 kérdésből kb az első 20-ra tudtam valahogy felelni, a többit már passzolnom kellett, mert ugye:

39) He is an engineer in………

a) cotton industrial b) cotton industries c) cotton industry d) the cotton indusrty

vagy itt a másik:

48) The man said he did not ……… to walk.

a) bother about b) care for c) mind having d) much mind

kérdések, sajnos meghaladják a szellemi teljesítőképességemet, mert ugye egyértelmű, hogy a 39-es kérdés arra vonatkozik, hogy:

Amikor a 3 kislány kiment a játszótérre……

a) nagy szél kerekedett b) háromszor veri vissza döbrögi c) igenámdemikor d) hovatovább

Nos, ebben a kontextusban nekem talán mégis a hovatovább a legszimpibb, de mivel nem vagyok biztos magamban inkább passzoltam mégis…

… vagy itt van a 48-as:

Anyádnak mindig igaza van, kivéve ha…. lehetősége van.

a) szárítókötéllel ugrál b) fagyitölcsért rágó c) szuszogva hörögni d) undokul piszkálva

Namármost ezen is sokat gondolkoztam, hiszen mi sem egyszerűbb, de aztán eljárt felettem az idő, és inkább mindenhova csak egy ilyet rajzoltam: :( hogy lássák, értem én mit akarnak, csak nincs most kedvem ehhez a córeszhez itten.

Aztán betettek az éppenhogy valamit gagyarászók (2-es) csoportjába. Még szerencse, hogy nincs hippopotomonstrózisom, mert különben jobban megviselt volna a siker. Tehát ennek szellemében a fosszilisdinoszauruszhányás-világranglistán összesítettben mégis ott vagyok a szeren(csére)…

Nos, kialkudtuk, hogy 2-3 hét múlva visszajövünk a lóvéval együtt. Aztán röpke másfél óra alatt hazasuhantam a 2-es busszal. Jó kis nap volt ez is. :)

Bár még említést érdemel a hétfő is, amikor szabad voltam és Szilvivel csavarogtunk egy kicsit. Beatles-rajongók figyelem! Na, melyik utcában vagyok?

És mit írtam előre eltervezett hirtelen felindulásból a falra örök mementónak a direkt erre az alkalomra vásárolt szép piros alkoholos filccel?

...és utána Covern garden piacán mit találtam teljesen véletlenül?

Igazi Beatles lemezek!!!

Valódi korabeli úságok,

Irigykedtek, mi? ;)

DEJÓNEKEM!!!!!

 

 

Május 7

 2010.05.07. 21:20

Tegnap és ma szabad voltam/vagyok, a terv szerint, tehát én kértem a két napot. De sajna holnapra is offra tettek, így holnap sem kell mennem. Meg hétfőn sem. Ez csak azért gáz, mert így a jövő héten kb. 140 fontot fogok kapni, utána héten a legjobb esetben is csak 170-et. Ez éppen csak arra lesz elég, hogy ne legyek deficites. Nem tudom mi van a hotellel, de mostanában gyakran csinálnak ilyesmit, csak eddig mindig másokkal. Most úgy látszik én lettem soros. Szerintem már túl sokan vagyunk, akik állandóan akarnak menni. Na, mindegy, majd holnap befestem a hajam unalmamban, aztán meg olvasok, mert minden mást már elrendeztem ma meg tegnap, hiszen azt gondoltam nem lesz több időm.

De lesz.

A megdögléses sok munkánál már csak az a rosszabb, ha nincs munka. Már csak abból a szempontból is, hogy rengeteg időm van gondolkozni, ami ugye csak ront a közérzetemen.

 

Május 4

 2010.05.04. 21:42

Globális és univerzális bocsánatát kérem mindannyiótoknak akik talán várják az új bejegyzéseimet, de nemtom mi van, mostanában valahogy nincs ihletem az írásra. Meg asszem kiégett a vicc-relém is, bár talán sose nem is voltam szórakoztató csak néha behaluztam viszont unalmas, fárasztó hülyeségekkel meg nem akartalak traktálni titeket, abból úgyis van mindenkinek éppen elég.

Inkább megmutatom a londoni tavaszt nektek:

 

Bár mostanában gyönyörű tavaszi képek ellenére azért elég hideg van basszus. Befagy a seggem is. És durván kifogytam a bőrkabimból és most olyan hülyén lóg rajtam, hogy már csak végszükség esetén lehet felvenni, mert olyan mintha nem is az enyém lenne. :(

továbbá...

Egyik kicsit depisebb napomon gyógyír gyanánt beugrottunk Szilvivel a Selfridges-be. Na, erről azt kell tudni, hogy London egyik legdrágább áruháza. Csak a lúzer külföldiek és a ténylegnagyongazdagokakikneksemmisemszámít boltja. Egy semmi különös kabát kb. 600 font, egy snassz farmer direkt szakadt rövidnaci 100 font, egy ronda rövidujjú póló 100 font, stb… :D Na ja. Az olcsó/ ingyen dolgok sohasem érdekeltek: de ez már valami!!! ITT KELL VÁSÁROLNI CSAKAZÉRTIS!!! Vettem is egy nagyon-nagyon-nagyon szépséges harisnyát mindössze 11 fontért és kártyával fizettem mint a nagyok!! Néhány pillanatra őrült gazdagnak éreztem magam. :)

Ma például odacsuktam a jobb kezem mutatóujját egy ajtóba. Hát, mit mondjak: voltam már vidámabb is. Mindenhol nehéz tűzajtók vannak, nagyon könnyű így járni. A forgatókönyvnek megfelelően már elkezdett feketedni az ujjam vége, és még most is baromira fáj. Kiwi leszek holnap tudom-e majd használni bármire is. Bár gondolom nem nagyon fog érdekelni senki ha mégse, végülis ott van még 9 másik, ágyazzak azzal.

Anita azzal nyaggat, hogy nyáron utazzunk el valahova (pl. Mallorcara) 1 hétre. Mondom neki nem lesz pénzem, bár szerintem neki se, csak nagy a szája. Álmodik a nyomor. Én legszívesebben inkább mégis Nirvánába mennék a Nirvána-tousszal.

Bár lehet, hogy nem akarnék visszajönni se többet.

És boldog ANYÁK NAPJÁT kívánok minden érintettnek, utólag, mégegyszer. Puszi!

 

Április 24

 2010.04.24. 20:41

1 munkanap után ma megint offra tettek: nem busy a hotel, nem kell annyi takarítás. A vulkánosok hazamentek, mások meg nem mertnek elindulni gondolom a bizonytalan hazajutás miatt. Zsír! Már majdnem teljesen leszokom a heti 2 szabadnapról, úgyhogy először nem is tudtam mit kezdjek ezzel a rohadt sok idővel, de aztán délutánra belejöttem :D

Reggel ¾ 9 körül véget nem érő fűnyírásra ébredtem, majd döglöttem még egy kicsit, olvasgattam. Majd el kellett mennem pénzért, mert ma van a rentfizetésnapom, tehát mentem játszottam egyet a nyerőgéppel a falban. Szerencsém volt, ma is nyertem! Az idő gyönyörű, sétálok egy kicsit. Rettenetesen fontos dolgokat vettem: egy műanyag szűrőt, egy USB elosztót, egy padlófelmosó löttyöt és egy döglött csirkét, Petit. :D

A madarat kegyetlenül megcsonkítottam, majd meg is sütöttem direkt. Elég finom lett. Lesz megint pár napig kajám és csak 2 font volt.

Tegnap végre elszámolták a holiday pénzemet. Egész jól kaptam, 320 font, és megkaptam azt az 1 nap véletlen elfelejtett sima bért is, no és persze a rendes heti fizumat. De ezzel olyan sok lett a pénzem, hogy 75 fontot rögtön becsengettem adóba (+ a tb) úgyhogy végül is csak 430 font lett a nettó. :( Hát ja….Tisztára minta otthon lennék.

 

Április 22

 2010.04.24. 20:40

Ma, a szokásos szabadnapomon elmentem a brixtoni állatjó piacra, és vettem egy ágynemű garnitúrát, hogy legyen egy váltás. Ma este gyorsan ki is gerillamostam, mert üres volt a ház. Hétvégén már át is tudom húzni az ágyat! Annyira szép, tiszta rózsaszín, meg valami ronda virágok is vannak rajta, de elmegy. Olyan lesz a szobám mint egy Barbi-ház. Cuksi!

Meg vettem még némi élelmet a jövő hétre. Olyan klassz dolgakat is lehet kapni, ami otthon nincs is: a sok keleti bevándorló miatt mindenféle indiai, kínai meg ilyesmi kaják tömkelegét. Azt sem tudom mi micsoda, de szeretek mindent kipróbálni, legfeljebb ha nem ízlik, legközelebb nem veszek olyat. Most vettem valami masalás-currys szószt is amihez csak rizst kell főzni, oszt jónapot. Izgi lesz. Gasztronómiai challange. Megint van egy hétre kajám, nem kell vele foglalkozni legalább.

Ma rengeteget aludtam, de nagyon jó volt. 9-kor keltem, de du 4-kor már megint elálmosodtam. Hiába na, ilyen gyöszös vagyok, ez a lightos munka az egy szabadnappal kiszívja az erőmet. Holnap újra jön a málenkij robot. Már alig várom. Alig. ;)

 

április 18

 2010.04.18. 22:22

Továbbá azt akartam még mondani, hogy a várakozásokkal ellentétben még nem fizették ki a holiday-pénzemet persze, valamint a múlt hetet is elszámolták a káromra persze (már reklamáltam persze), viszont gyönyörű tavaszi idő van mostanában, ami némileg kárpótol az anyagi nélkülözésért. Bár nem nélkülözök annyira, hogy valami problémát okozzon a hiány, hiszen úgy egyébként is gazdag vagyok piszkosul, és akár hónapokig is elélek fizetés nélkül ugye, de azért mégis inkább szeretném a saját számlámon tudni az a csekély 250 font körüli összeget, amivel át*sztak.

No, sebaj, (no problem, darling – ahogy a lengyel mondja) menjünk tovább, ennek örömére vettem egy új dolgozós-nadrágot (5 font). Jó hír: beleférek a 8-as méretbe!! Szerintem utoljára harmadikos koromban voltam ekkora. Gyorsam fel is hajtottam a hosszát, mert a lábszáram még most nem lett hosszabb: minden nadrágot fel kell hajtani. (Bár volt már olyan is, amit egyszerűen csak levágtam csinosra egy körömvágó ollóval. :D)

Ma munka után örs gyűlést tartottunk a kantinban Anitával és Szilvivel. Elhatároztuk, hogy together májusban elmegyünk a stonehengehez. :D Ez volt a legjobb ötlet ma. Végre valami kreatív megmozdulás. Bár kiwi leszek mit szólnak majd ha mindhárman ugyanarra a napra kérjük az OFF-ot. Izgi lesz.

A vulkán-probléma miatt a vendégek nem tudnak elutazni rendesen, ezért a szokásosnál több maradós-szobánk van. Ez jó. Egy maradó kitakarítása körülbelül 12 és fél perc, egy utazóé nagyjából 37 perc, 48 másodperc. Ugyanakkor mindkettőért ugyanannyi zsé jár. Remélem még sokáig füstöl a vulki! :D

 

Hát drágáim, szeretnélek bemutatni titeket a lakótársaimnak: íme a gyújteményem. Zsolti és Lajos azóta megharagudtak rám, mert csúnya végük lett. De Bea és Teri vidáman mosolyogtak továbbra is, egészen a végig integetnek a kis cuki csápjukkal meg minden... de a lábacskájuk valami érthetetlen okból mozdulatlanná dermedt egy ideje, bár valahogy nem bánom mégsem... jó ez így.

1 szóval, jó kis társaság gyűlt össze nálam, bár azóta lecserélődött a banda. Jöttek újak, bár ami azt illeti egyre kevesebben. Kíváncsi leszek mit találnak ki legközelebb. Arra meg mégjobban kíváncsi vagyok, hogy ÉN mit találok ki legközelebb saját szórakoztatásomra.

Szép az élet. De mennyire! :D

Április 14

 2010.04.14. 23:01

Há’ nemtom mi van velem, még rendesebben vissza kell rázódnom a munkába vagy öregszem vagy mi a fene, mert minden nap olyan fáradtan jövök haza, hogy már nincs erőm semmire.

De egyébként csak a szokásos: munka, munka, munka, munka, (ennél a résznél kell nyalni a szánk szélét) gerilla-mosás (ez a szemét dolog mégis úgy tűnik beválik, már második hete vagyok gerilla- mosó, és még nem buktam le :)) aztán néha 1 kis barátokkalelmenés ide-oda. (legutóbb hétfőn megint Marikáékkal és Erikával futottunk össze egy görbe zsúrra a sarki  Old Explorerben, hogy oda tudjam adni nekik az otthonról hozott szolgálati nokedli szaggatót és a túléléshez szükséges téliszalámit. Jól ki is pletykáltunk mindenkit, még magunkat is.)

A kezem újra rettenetes, olyan mint egy múmia-kéz. Száraz, sebes, repedezett. Borzalmas.

Néha megnézem a „Fogd a pénzt és fuss” c Woody Allen filmet, mert ez az egyetlen ellenszer a depresszióm ellen. Filmtabletta :D Igaz, csak addig hat, míg tart a film. De az is valami. Ja, nem, van még egy: „Ne szórakozz Zohannal” Adam Sandlerrel. De azt most kölcsön adtam a Szilvinek, hagy röhögjön ő is. (Volt már dolgod rasztával???) Elvileg majd megkapom Anitától a Bridget Jonesokat, de még nem hozta. Ha minden nap megnézek 1-1 ilyen jó ökörséget, talán szinten tudom tartani magam mielőtt beüvegesedik a szemem és megesznek a patkányok. Igaz, nekem csak csótányom van, tehát szereznem kellene patkányt előbb. Itt az ajtó előtt csak mókus van, de az egy kicsit hasonlít, csak vastagabb a farka. De ha előbb leborotválom, mondhatom, hogy patkány és már csak rá kell vennem valahogy, hogy egyen meg. Na… jó terv…

Holnap megint szabadnapos leszek. Most mondhatjátok, hogy mire ez a sok szabadság! De nekem azért jólesik. El is terveztem, hogy délig alszom, aztán hajat mosok, pakolást teszek a kezemre, olvasok, játszom a Traviannal. Utána meg mittudomén, hátha adódik valami. Például ehetnék is valamit. Most főztem egy olyan pörkölt-szerűséget egy egész döglött madárból, tehát van pár napig kajám.

Meg vettem a tescoban rebarbarás aktíviát. Annyira kíváncsi voltam, hogy milyen lehet. Hát… olyan mint a radír. Az íze. :D Na, de nem gáz, csak 4 dobozzal vettem, hamar elfogy. (Így volt egy csomag.) És ha rányomok egy kis pálinkát, az elveszi ezt az egészséges borzalmat. :D.

 

 

április 9

 2010.04.11. 22:54

OFF DAY!

Végre! És itt vannak a bizonyítékok:

Mögöttem a Niagara vízesés látható, ugye...                         ...megpróbálom felemelni a táskámat, de odaragadt a betonhoz, ezért meglendítem a kezemet, hogy erősebbnek tűnjek...                                                       majd csukott szemmel is megmutatom, hogy hol van Mexiko...                                                                                                         ...nem akarlak kritizálni Anyitka, de minden képről lehagytad a lábamat!! Mögöttem újra a Kárpátok látható....                                                                                          ....itt már az "ezen az állomáson nem ugorhatsz a metró elé, válassz más lalálnemet, vagy másik stationt!" klub ajtajában állok reménykedve...                         és végül együnk valamit, mert mingyá' kipurcanok (látod anyu, ilyet is szoktam, nem hittél nekem, de direkt lefotóztam, hogy eszek!)

Szóval szuper nap volt!

süti beállítások módosítása